Ötvenvalahány éves volt, amikor megismertem, és máris rokkantnyugdíjas. Cukorbeteg volt, de nem ezért százalékolták le, hanem megromlott látása miatt meg azért, mert a lábai tönkrementek, nem bírták a 130-140 kilót, a rettenetes túlsúlyt. Azzal jött oda hozzám, hogy szerezzek neki munkát, mert tudta, hogy néha foglalkozom ilyesmivel.

Karcsi valamikor hentes volt, alighanem akkor hízott el ilyen szörnyen, és azután sem tudott lefogyni, hogy leszázalékolták és nyugdíjba ment. Nyugdíjasként egy darabig biztonsági őrként dolgozott, de mostanában már ott sem volt maradása, mert nem bírta a lába, de inkább azért, mert a közelmúltban részegen elhagyta az összes okmányait, köztük a biztonsági őr igazolványt, anélkül meg ebben a szakmában sehol nem állnak vele szóba.

Verte az Isten Karcsit rendesen: a betegség meg a kényszernyugdíj nem volt elég – két éve a felesége is otthagyta… Nem bírt együtt élni Karcsival, akinek az egészsége és a személyisége régóta romokban hevert, s már csak nem is emlékeztetett férfira.

A válás nagyon megviselte Karcsit, és nem csak őt, hanem idős édesanyját is, aki – bizonyosan legalábbis részben emiatt – hamarosan meghalt.

Karcsi tehát egyedül maradt, mint az ujjam, és két házat is „örökölt” az elvált asszony meg az elhunyt édesanyja után. Hónapokig próbált szabadulni mindkettőtől, hogy – ha már munkát nem kapott a rokkantsága miatt – legalább legyen pénze. A két ház normális esetben megérne vagy harmincmilliót együtt, de ő meg a felbérelt ingatlanos több mint egy évig árulta hiába, egyik sem kelt el.

Mindennek tetejébe a közelmúltban Karcsi „megtalált” a házban néhány polaroid fényképet meg egy videokazettát, amelyeken volt neje – ma is egy helybeli középiskola német-tanára – úgymond „félreérthetetlen” pózban látható. Magyarán: az asszony széttárt lábakkal fotóztatta magát, majd filmre vette vagy vetette, hogy nála jóval fiatalabb férfiak kezelgetik… Szerencsétlen Karcsi, nem elég, hogy szex-fotókat és pornó-videót talált a nejéről, meg be is hozta azokat a helyi politikai és kulturális élet központjába, a kocsmába, és ott mutogatta a csaposnak, meg annak, aki kíváncsi volt rájuk.

Akik látták, abban egyetértettek, hogy a tanárnő igen jól nézett ki a képeken, s a valódi kora helyett (ötvenhez közelít a jóasszony) maximum 35 évesnek látszik, és „jó karban van, az biztos”. Abban is megegyezett a kocsma úri közönsége, hogy a tanárnő diákjai, különösen a hímneműek, fokozott érdeklődéssel néznék a képeket meg a videót.

Szegény Karcsi meg is talált többünket, akikről tudta, hogy sűrűn fordulunk meg számítógépek közelében, azzal az ötlettel (jelzőt most hirtelen nem is találok erre), hogy fel tudnánk-e tenni a képeket a netre… Így akart bosszút állni a szerencsétlen… Részben azért, mert elhagyta őt az asszony s ezzel gyakorlatilag kidobta a szemétbe, részben édesanyja haláláért, amit sosem hevert ki.

A tanárnő végül nem került fel az internetre, Karcsi viszont hosszabb szünet után, pár hete újra bejött a kocsmába, ahol csak szódavizet ivott. A csapos meg is kérdezte, hogy mi baja – nem viccből, a szódavíz miatt, hanem azért, mert nagyon-nagyon rosszul nézett ki, kifejezetten sárga volt… Karcsi nem tagadta, hogy nincs jól, az orvosok elmondták, hogy odavan a mája, ezért nem szabad alkoholt innia. Le is fogyott piszkosul, de nem azért, mert belátta, hogy a túlsúly is csak ront a helyzetén, hanem a betegségtől, meg attól, hogy nem evett. Belefogyott a bánatba, ahogy ő mondta…

A minap bejött a kocsmába Tibi, ez egyetlen haverja, aki mostanában néha meglátogatta, és elmesélte, hogy Karcsi kórházban van, de ő maga sem tudja, hogyan került oda, sőt nem is nagyon tért magához azóta sem, vagy ha igen, akkor is félrebeszélt, járni sem tud, ágytálazzák és senki nem érti, mi van vele…

Tibi tegnap megint bejött, és elújságolta, hogy Karcsi meghalt. Amikor a fiúk a halál okáról érdeklődtek, annyit mondott: „szétrohadt a mája meg a többi belső szerve”. Majd kisvártatva arról kezdtek értekezni, hogy hány törzsvendég halt már ki a kocsmából az elmúlt néhány évben, meg hogy abba kéne hagyni ezt az életmódot, mert hamarosan mi is így fogunk járni.

Aztán persze ittak és főleg dohányoztak tovább, ahogy szoktak, meg ahogy kell, amikor egy ismerős haláláról értesülünk, meg persze mindig…

Két hatalmas ház, egy felnőtt lánygyermek, és egy elvált-elkurvult feleség maradt Karcsi után.

Feri, a szarrágó

Ferit, az ingatlan-ügynököt régóta ismeri a kapitány. Egyszer régen bement hozzá a kisváros főutcáján lévő irodába, hogy eladásra meghirdesse akkori lakását. Hála Istennek Feri elég tehetségtelen ingatlanos, így aztán a lakást hosszú évekig nem adta el – azóta meg úgy alakult, már a kapitány sem akar tőle megválni.

Üzlet tehát nem köttetett, de Feri kihasználta az alkalmat, hogy nyaldosson kicsit a kapitánynak, akit a tévéből már ismert, s akinek „kapcsolatrendszerére” pályázott volna. Az erős jobboldali kötődéssel bíró Feri amúgy szentül meg volt győződve, hogy a kapitány is a jobboldal embere, hiszen az előző Orbán-kormány idején lett parlamenti tudósító, ami ugyebár (szerinte) csakis a FIDESZ engedélyével volt lehetséges.

Az utóbbi időben, a válságnak köszönhetően finoman szólva stagnál az ingatlan-piac, így aztán Ferinek még szokásosnál is szarabbul megy, de ő ezért természetesen mindig mást hibáztat, leginkább az aktuális kormányt. Most is így van ez – bizony – mert bár mostanában megint Orbán-kormányunk van, belőlük már kiszeretett a Feri, mert ők nem elég jobboldaliak neki… Így aztán mostanában javarészt azzal tölti az idejét, hogy zsidózik meg kommunistázik, merthogy „ezek miatt” megy neki annyira szarul…

Itt tartottunk a történelemben, amikor a minap Feri felhívta a kapitányt, hogy ugyan látogassa már meg az irodájában, mert valami „üzleti ügyet” szeretne vele megbeszélni. Tudta ugyanis, hogy a kapitány nyelvet is tanít, sőt nyelviskolája is van, meg tolmács- és fordító szolgálata, neki meg pont erre volt szüksége. Betévedt ugyanis hozzá egy holland házaspár a minap, azzal a szándékkal, hogy eladják a kisváros környékén korábban vett házukat (mert ezek itt laknak már évek óta), egy nagyobbat pedig megvásároljanak. Feri meg kábé pont semmit nem értett az egészből, mert idegen nyelven egy büdös hangot nem beszél, de legalább kiírta az irodája homlokzatára, hogy „Immobilien”, a hülye holland meg komolyan vette…

Arra kérte hát Feri a kapitányt: ugyan hívná már föl a hollandot az ő saját mobiljáról, és egyeztetne vele egy újabb időpontot az irodában – amikor a kapitány is ráér, merthogy a tárgyaláson tolmácsolni is kellene. Már az elején kezdett büdös lenni a dolog, amikor Feri többször is azt kérte: legyen a telefonhívás nagyon rövid, mert a hollandnak csak holland mobilja van, azon pedig kurva drága a beszélgetés, több száz forint is lehet percenként. A kapitány persze teljesítette Feri kérését, felhívta a hollandot, illendően bemutatkozott és megkérdezte, ráérne-e bejönni az irodába aznap délután. Az meg azonnal igent mondott és megegyeztek délután kettőben. Feri meg eközben azon sápadozott, hogy hosszú a beszélgetés (egy perc sem volt), miközben ezt szerinte 15 másodperc alatt is meg lehet beszélni… Érted! Szerinte! Mert neki véleménye van arról, hogy mit mennyi idő alatt lehet megbeszélni idegen nyelven! Miközben sík hülye az egészhez!

A kapitány már akkor azon gondolkozott, hogy elküldje anyjába Ferit, de inkább elmagyarázta türelmesen, hogy egy idegennek, ha felhív valakit, előbb illik bemutatkoznia és elmondani, hogy mit akar, majd megvárni a választ. S ha ez az egész belefér egy percbe, akkor ő, mint megbízó, nyugodtan veregesse a seggét a földhöz örömében, mert megúszta néhány száz forintos telefon-költséggel. Akkor még nem tudta a kapitány, hogy ez semmi ahhoz képest, ami most jön…

Feri ugyanis félénken, de megkérdezte: mennyiért vállalná a tolmácsolást, ő pedig elmondta, hogy az ilyesmit megkezdett órákban mérik, s azt is hozzátette, hogy mennyi az ő óradíja. Erre Feri azzal e lendülettel: „És mi van, ha csak félóra”. A kapitány megismételte, hogy megkezdett órákról van szó, de az ő kedvéért („haveri alapon”) ha félóra, akkor legyen az óradíj fele, csak ne alkudozzanak már, mint a piacon, ne játsszanak már ilyen „mennyit engedsz a feléből” játékot, mert azt ő utálja, de nagyon.

Feri viszont még egy lapot húzott: „És mi van, ha csak öt perc?” Nahát, erre már kiröhögte és lehülyézte a kapitány… „Komolyan gondolod, hogy öt perc alatt akarsz letárgyalni egy eladandó, meg vásárlandó ingatlant, csak azért, hogy leverd a tolmácsolási díjat?” Vállat vont és távozni készült a kapitány, mire Feri – nagy ímmel-ámmal – belement, és megígérte, hogy kifizet egy TELJES óradíjat, miután végeztek a hollanddal. Abban maradtak tehát hogy délután találkoznak.

Egy órával a megbeszélt találkozó időpontja előtt csörgött a kapitány telefonja. Feri hívta azzal, hogy mégsem „aktuális” a tolmácsolás, mert az ügyfél majd hoz magával tolmácsot, aki ingyen van.

Utólag tudta meg a kapitány, hogy az üzletből nem lett semmi, mert végül is tolmács nem jött, Ferinek meg nem volt már bőr a pofáján ahhoz, hogy megint felhívja őt. Vagy tényleg inkább hagyta veszni a bizniszt, semhogy kifizessen egy TELJES óradíjat…

Részlet Máté Evangéliumából

Mt 26
Mt 26.1
Amikor Jézus ezeket a beszédeket befejezte, így szólt tanítványaihoz:
Mt 26.2
"Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét. Az Emberfiát kereszthalálra adják."
Mt 26.3
Akkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kaifás főpap palotájában,
Mt 26.4
és tanácsot tartottak, hogyan tudnák Jézust csellel elfogni és megölni.
Mt 26.5
Mindamellett megállapodtak: "Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép közt."
Mt 26.6
Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában tartózkodott,
Mt 26.7
odament hozzá egy asszony. Alabástrom edényben drága illatos olajat hozott, s ahogy ott ült az asztalnál, a fejére öntötte.
Mt 26.8
Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: "Mire való ez a pazarlás?
Mt 26.9
Hisz jó pénzért el lehetett volna adni, s az árát a szegények közt szétosztani."
Mt 26.10
Jézus észrevette, s így szólt hozzájuk: "Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hisz jót tett velem.
Mt 26.11
Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek.
Mt 26.12
Amikor az illatos olajat testemre öntötte, a temetésemre tette.
Mt 26.13
Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett."
Mt 26.14
Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz,
Mt 26.15
és ezt kérdezte tőlük: "Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?" Azok harminc ezüstöt fizettek neki.
Mt 26.16
Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik.
Mt 26.17
A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: "Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?"
Mt 26.18
Így felelt: "Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát."
Mt 26.19
A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt.
Mt 26.20
Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal.
Mt 26.21
Vacsora közben megszólalt: "Bizony mondom nektek, egyiketek elárul."
Mt 26.22
Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: "Csak nem én vagyok az, Uram?"
Mt 26.23
"Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el" - felelte.
Mt 26.24
Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik."
Mt 26.25
Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: "Csak nem én vagyok az, mester?" "Magad mondtad" - válaszolta.
Mt 26.26
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem!"
Mt 26.27
Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: "Igyatok ebből mindnyájan,
Mt 26.28
mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.
Mt 26.29
Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában."
Mt 26.30
Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák-hegyére.
Mt 26.31
Akkor Jézus mondta: "Ma éjszaka mindnyájan megbotránkoztok bennem. Írva van: Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai.
Mt 26.32
De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába."
Mt 26.33
Péter fogadkozott: "Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én nem botránkozom meg soha."
Mt 26.34
Jézus csak ennyit mondott: "Bizony mondom neked, még az éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz."
Mt 26.35
Péter erősködött: "Még ha meg kell is veled halnom, akkor sem tagadlak meg." Ugyanígy beszélt a többi tanítványa is.
Mt 26.36
Közben odaért velük a Getszemáni nevű majorba. "Üljetek le - mondta tanítványainak -, én arrébb megyek és imádkozom."
Mt 26.37
Csak Pétert és Zebedeus két fiát vitte magával. Egyszerre szomorúság fogta el, és gyötrődni kezdett.
Mt 26.38
"Halálosan szomorú a lelkem - mondta nekik. - Maradjatok itt és virrasszatok velem!"
Mt 26.39
Valamivel odébb ment, és arcra borulva így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!"
Mt 26.40
Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket. Szemére vetette Péternek: "Még egy órát sem tudtok velem virrasztani?
Mt 26.41
Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen."
Mt 26.42
Másodszor is elment és így imádkozott: "Atyám, ha nem kerülhet el ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen akaratod szerint!"
Mt 26.43
Amikor visszatért, megint alva találta őket.
Mt 26.44
Erre otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott.
Mt 26.45
Aztán visszament tanítványaihoz, s így szólt: "Aludjatok csak és pihenjetek! Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.
Mt 26.46
Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul."
Mt 26.47
Még beszélt, amikor odaért Júdás, a tizenkettő közül az egyik, s vele a főpapoknak és a nép véneinek megbízásából egy kardokkal és dorongokkal fölszerelt csapat.
Mt 26.48
Az áruló jelben egyezett meg velük. "Akit megcsókolok - mondta -, ő az, fogjátok el!"
Mt 26.49
Azzal mindjárt Jézushoz lépett. "Üdvözöllek, Mester!" - mondta, és megcsókolta.
Mt 26.50
Jézus megkérdezte: "Barátom, miért jöttél?" Erre körülfogták Jézust, kezet emeltek rá, és foglyul ejtették.
Mt 26.51
Jézus kísérői közül az egyik kardjához kapott, kirántotta, a főpap szolgájára sújtott és levágta a fülét.
Mt 26.52
Jézus rászólt: "Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el.
Mt 26.53
Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet?
Mt 26.54
De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?"
Mt 26.55
Abban az órában Jézus azt mondta a tömegnek: "Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok. Naponta ott voltam a templomban, és tanítottam, mégsem fogtatok el.
Mt 26.56
Ez mind azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai." Erre a tanítványok mind elhagyták és elmenekültek.
Mt 26.57
Akik elfogták Jézust, Kaifás főpap elé hurcolták. Ott már együtt voltak az írástudók és a nép vénei.
Mt 26.58
Péter messziről követte, egészen a főpap palotájáig. Bement és leült a szolgák közé, hogy lássa, mi lesz a dolog vége.
Mt 26.59
A főpapok és az egész főtanács hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék,
Mt 26.60
de mivel nem találtak, sok hamis tanú jelentkezett. Végre jött kettő,
Mt 26.61
s így vádaskodott: "Azt állította: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt újra fel tudom építeni."
Mt 26.62
A főpap erre felállt és megkérdezte: "Nem felelsz semmit arra, amivel ezek vádolnak?"
Mt 26.63
Jézus hallgatott. A főpap folytatta: "Esküvel kényszerítlek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?"
Mt 26.64
"Magad mondtad - felelte Jézus. - De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin."
Mt 26.65
A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: "Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Magatok is hallottátok a káromkodást.
Mt 26.66
Mi a véleményetek?" "Méltó a halálra!" - kiabálták.
Mt 26.67
Aztán szembeköpdösték, és ököllel verték, mások arcul ütötték,
Mt 26.68
és közben kérdezgették: "Találd ki, Messiás, ki ütött meg!"
Mt 26.69
Péter kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgáló, és megszólította: "Te is a galileai Jézussal voltál."
Mt 26.70
De ő mindnyájuk hallatára tagadta: "Nem értem, mit beszélsz."
Mt 26.71
Amikor kifelé tartott a kapun, egy másik szolgáló is észrevette: "Ez is a názáreti Jézussal volt" - mondta a többieknek.
Mt 26.72
Megint tagadta, most már esküvel: "Nem ismerem azt az embert."
Mt 26.73
Röviddel ezután az ott állók körülfogták Pétert és bizonygatták: "De bizony, közéjük tartozol te is, hiszen beszéded is elárul."
Mt 26.74
Erre már esküdözni és átkozódni kezdett: "Nem ismerem azt az embert!" Azon nyomban megszólalt a kakas.
Mt 26.75
Péternek akkor eszébe jutott Jézus szava: "Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz." Kiment, és keserves sírásra fakadt.
Mt 27
Mt 27.1
Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei tanácsot tartottak és elhatározták, hogy halálra adják.
Mt 27.2
Megkötözték, elvezették, és átadták Pilátus helytartónak.
Mt 27.3
Amikor Júdás, az áruló látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek.
Mt 27.4
"Vétkeztem - mondta -, elárultam az igaz vért." "Mi közünk hozzá? - válaszolták. - A te dolgod!"
Mt 27.5
Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment és felakasztotta magát.
Mt 27.6
A főpapok fölszedték a pénzt, de úgy vélték: "Nem szabad a templom kincstárába tenni, mert vér díja."
Mt 27.7
Tanácsot tartottak, és megvették rajta a fazekas telkét az idegenek számára temetőnek.
Mt 27.8
Ezért hívják azt a telket még ma is Vérmezőnek.
Mt 27.9
Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: Fogtam a harminc ezüstöt, annak árát, akit ennyire becsültek, akit Izrael fiai becsültek ennyire,
Mt 27.10
s a fazekas telkéért adták, ahogy az Úr parancsolta nekem.
Mt 27.11
Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók királya?" "Te mondod" - felelte Jézus.
Mt 27.12
A főpapok és vének vádjaira azonban nem felelt semmit.
Mt 27.13
Erre Pilátus így szólt hozzá: "Nem hallod, mi mindennel vádolnak?"
Mt 27.14
De ő egyetlen vádjukra sem felelt. Ezen a helytartó igen meglepődött.
Mt 27.15
Az ünnep napján a helytartó szabadon szokott bocsátani egy rabot, a nép kívánsága szerint.
Mt 27.16
Volt akkor egy hírhedt rabjuk, Barabásnak hívták.
Mt 27.17
Pilátus kérdést intézett hozzájuk: "Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?"
Mt 27.18
Tudta ugyanis, hogy csak irigységből adták kezére.
Mt 27.19
Míg ott ült ítélőszékében, a felesége üzenetet küldött neki: "Ne legyen közöd annak az embernek a dolgához! Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta."
Mt 27.20
A főpapok és a vének felbujtották a népet, hogy Barabást kérje ki, Jézusnak pedig kívánja halálát.
Mt 27.21
A helytartó tehát föltette a kérdést: "Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?" "Barabást!" - kiáltották.
Mt 27.22
Pilátus tovább kérdezte: "Hát Jézussal, akit Krisztusnak mondanak, mit tegyek?" Mind azt kiabálták: "Keresztre vele!"
Mt 27.23
"De hát mi rosszat tett?" - kérdezte. Annál inkább ordították: "Keresztre vele!"
Mt 27.24
Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: "Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok - mondta. - Ti lássátok!"
Mt 27.25
Erre az egész tömeg zúgta: "Vére rajtunk és fiainkon!"
Mt 27.26
Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.
Mt 27.27
A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget.
Mt 27.28
Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá.
Mt 27.29
Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: "Üdvözlégy, zsidók királya!"
Mt 27.30
Közben leköpdösték, fogták a nádat s verték a fejét.
Mt 27.31
Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék.
Mt 27.32
Amint kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztet.
Mt 27.33
Fölértek arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyák hegye volt a neve.
Mt 27.34
Itt epével kevert bort adtak neki inni, de amikor megízlelte, nem akarta meginni.
Mt 27.35
Aztán keresztre feszítették, és sorsot vetve megosztoztak ruháján,
Mt 27.36
majd leheveredtek, és őrizték.
Mt 27.37
Feje fölé táblát tettek, amelyre elítélése okát írták: "Ez Jézus, a zsidók királya."
Mt 27.38
Vele együtt két gonosztevőt is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról.
Mt 27.39
Az arra menők káromolták, s fejüket csóválva
Mt 27.40
mondogatták: "Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!"
Mt 27.41
Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is:
Mt 27.42
"Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki.
Mt 27.43
Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja. Hisz azt mondta: Isten Fia vagyok."
Mt 27.44
Ilyen módon gyalázták a vele együtt megfeszített gonosztevők is.
Mt 27.45
A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre.
Mt 27.46
Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: "Éli, Éli, lamma szabaktani?" Vagyis: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?"
Mt 27.47
Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: "Illést hívja."
Mt 27.48
Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki.
Mt 27.49
A többiek meg így beszéltek: "Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!"
Mt 27.50
Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
Mt 27.51
Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg,
Mt 27.52
sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.
Mt 27.53
Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek.
Mt 27.54
A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: "Ez valóban Isten Fia volt" - mondták.

 

Gabiról azt kell tudni, hogy kozmetikus itt nálunk a Kisvárosban, és még azt is tudni kell róla, hogy nagyon fideszes

annyira fideszes, hogy a párt minden létező rendezvényén ott van, lehetőleg az első sorban, s áhítattal hallgatja Orbán Viktort meg a párt prominenseit, amint a pulpitusnál szónokolnak

Gabi emellett fideszes aktivista is: kopogtató-cédulát gyűjt, részt vesz a párt helyi rendezvényein, tervez, szervez, kavar, egyáltalán mindenben benne van, aminek köze van a FIDESZ-KDNP ügyeihez - és folyamatosan, állandóan agitál

mindeközben harcias amazon módjára hirdeti és védelmezi a keresztény-konzervatív értékrendet

teszi ezt munka közben is, tehát a vendégeinek - bőrradírozás meg arcpakolás közben is, ha akarják, ha nem - ezt kell hallgatniuk

mert Gabinak általában be nem áll a szája egy percre sem, s ha már beszél, hát a FIDESZ-KDNP-ről beszél, meg természetesen a sok mocskos kommunistáról

több ismerősöm is járt hozzá, sokan ott is hagyták már emiatt, a megmaradók közül is fontolgatják már, hogy átpártolnak máshoz

egyikük a minap mesélte, hogy Gabi - a keresztény-konzervatív értékrend aktív védelmezése közepette, hidratáló krémmel kenegetvén egyik vendége arcát, hirtelen feldobta a kérdést, hogy "tényleg, lányok, mi az a Nagypéntek?"

hát... ez a kérdés még a kozmetikai szalon édelgő (iszol egy üdcsit? köszcsi! szivcsi! puszcsi!) közönségének is sok volt

inkább beletemetkeztek valamelyik magasröptű női újságba és tovább kutatták az orgazmus titkait

szerintem meg nincs ezzel semmi baj, hogy a magyarok egyik nagyasszonya, a keresztény-konzervatív értékek védelmezője mit sem tud Jézus megfeszítéséről, meg a kereszténység egyik legnagyobb ünnepének, a Húsvétnak előzményeiről

bár ismerősöm szerint Gabinak szerencséje van, hogy nem voltam ott, amikor a kérdés elhangzott, mert elküldtem volna anyjába szegényt

Gabit legfeljebb kiröhögjük és megyünk tovább: egy hülye libával több nem oszt, nem szoroz...

 

ám sajnos az Országgyűlésben is találkozni olyanokkal, akiknek fogalmuk sincs, amiről s aminek nevében beszélnek - lásd: "Tömjén Zsolt" (egy barátomtól hallottam ezt a poént, szerintem ragyogó), aki simán elmehetne parlamenti beszédeivel a "stand up comedy" műfajba, csak egy a baj: hogy a közönség rendszerint nem ott röhög, ahol Zsolt szerint poén hangzott el

egy korábban szerzett betegségből kifolyólag (miszerint: újságírás), ma reggel is hallgattam az MR1 Kossuth Rádiót, abban is a 180 Perc című hírműsort

a szerkesztő (Szente László) tisztes szándéka szerint egyazon adásban volt vendég Bajnai Gordon miniszterelnök (MSZP) és Navracsics Tibor, a FIDESZ frakcióvezetője

természetesen (és itt baj az országgal, hogy természetesen) NEM egyszerre, egy időpontban voltak a stúdió vendégei, mert akkor akár egy egészséges vita is kialakulhatott volna közöttük

viszont reagáltak egymás kijelentéseire, javarészt az ország gazdasági helyzetével, a költségvetéssel, a munkanélküliséggel kapcsolatban - vagyis arról beszéltek, hogy a jelenlegi kormány milyen állapotban adja át az országot a következő (nyilvánvalóan a FIDESZ által vezetendő) kabinetnek

a rossz hírem ott kezdődik, hogy Navracsics Tibor, aki - mielőtt aktív politikus lett - értelmes könyveket írt, melyekből annak idején magam is tanultam, mára szakszerűen "betagozódott" a fideszes politikusok közé, hatalomvágytól gerjesztett indulatból beszél, és (ne szépítsük!) fingja nincs arról, amiről pl. ma regel nyilatkozott...

SEMMIT nem tud a költségvetés állapotáról, főnöke politikai utasításait hajtja végre, silány, vagy éppen semmitmondó reakciókra volt képes még az igen óvatosan megfogalmazott riporteri kérdésekre reagálva is

nincs mit ragozni ezen: a jobboldal által oly sokat szidott Bajnai Gordon (sajnos: szakszerű és tényszerű nyilatkozatával, összeszedett kommunikációval) lemosta Navracsics Tibort az aszfaltról ma reggel a rádióban, mint eső a libaszart

mindazok, akik szívből örülnének egy kulturált jobboldali erő felemelkedésének, és nem hőzöngő, hanem valódi tettvágytól vezérelt, a MI érdekünkben cselekvő politikai erőt szívesen látnának kormányon - joggal szégyellik magunkat Navracsics Tibor helyett

kampány-időszak van, Tibor! ilyenkor még a szokásosnál is jobban illik felkészülni egy-egy nyilatkozatra, rádió-interjúra, stb.

így aztán nem lesz kétharmad, haver...

ezt már megüzente a minap Usztics Mátyás is Nektek, ő pedig már csak tudja

s ha nem lesz kétharmad, akkor most kénytelenek lesztek a Jobbikkal együtt kormányozni, vagy legalábbis együtt szavazni elég gyakran!

igaz, hallottunk már Orbán Viktortól is olyat, nem is annyira régen, hogy "inkább az ördöggel cimborál, minthogy a Kisgazdákkal kössön koalíciót"

aztán mi lett a vége? Torgyán Józsi, meg a világ egyik legviccesebb kormányzása, amikor is rajtuk röhögött fél Európa, meg a világnak az a része, amely egyáltalán tudja, hol van Magyarország

a kapitány, amikor nem vezet hajót, újságírással is szokott volt foglalkozni, televízióban, rádióban és az írott & online sajtóban egyaránt

mintegy 20 évet húzott le a közszolgálati médiában: MTV, Duna TV, Magyar Rádió

végigjárta a szakmai szamárlétrát - a gyakornoki beosztástól a főszerkesztői posztig

egyszer, a 2000-es évek elején az MTV akkori hírigazgatója, később elnöke kinevezte a kapitányt az egyik legnagyobb főszerkesztőség élére, ahol - Bánó András kolléga akkori szavai szerint - akkora "hatalmat" kapott, mint előtte nagyon kevesen az MTV történetében

a kapitány meglehetősen lerongyolódott állapotban vette át a Főszerkesztőséget, s a tőle megszokott vehemenciával kezdte gatyába rázni

sikerrel

egy 35-40 fős Főszerkesztőség vezetése - aki már próbálta, tudja jól - legalább olyan kemény feladat, mint egy közepes vállalat igazgatása

sikeres vezetők példáját követve a kapitány is a humán erőforrások rendbetételével kezdte - magyarán: kulcspozíciókba kulcsembereket akart

Demján Sándor tanította a Vállalkozói Akadémián, emellett számtalanszor leírta, nyilatkozta: "a cég vezetéséhez, a mérkőzés megnyeréséhez nekem nem barátok kellenek, hanem góllövők", vagyis a leggazdagabb magyar szerint nem szimpátia-alapon válogatja meg legközelebbi, kulcsfontosságú munkatársait, akinek van esze, hanem aszerint, hogy az illető alkalmas-e a feladatra

a kapitánynak szerencséje volt, mert - bár eleinte tartottak tőle erősen - hamar láthatóvá lett, hogy nem kell ellenszenves figurákkal dolgoznia a cél érdekében: a kollégák zöme jól végezte a munkáját és a szimpátia sem hiányzott

első dolga az volt, hogy főgyártásvezetővé nevezte ki azt a fiút, aki addig az "első számú" gyártásvezető helyettese volt - szakmai és emberi tulajdonságai együttesen tették erre alkalmassá (ma is ő a főgyártásvezető a Főszerkesztőségen, csaknem tíz éve, így hát nem valószínű, hogy szakmai tévedés lenne a neki megszavazott bizalom)

a kinevezéssel egyidőben a kapitány pont a duplájára emelte az új főgyártásvezető addigi fizetését, nem mellesleg azért, mert tudta, hogy a fiatalember és felesége egy súlyosan beteg kisfiút nevel, akinek gyógykezelése - a sok egyéb probléma mellett - elképesztően drága

a kinevezést és a fizetés-emelést az új főgyártásvezető - akkor - nem kicsit meghatódva (konkrétabban: könnyek között) köszönte meg

ettől a kinevezéstől persze az "első számú" gyártásvezető kurvára megsértődött, hiszen "ő már régebben ott volt", szerinte neki kellett volna következnie... (vajon honnan veszik emberek azt, hogy pusztán azért, mert valaki régebben dolgozik valahol, jogot formálhat bármiféle kinevezésre? a kapitány sosem értette ezt, szerinte az előre lépéshez alkalmasság és teljesítmény is kell: emberi, szakmai, stb.)

később a hoppon maradt gyártásvezető is megbékült, ehhez persze a kapitánynak ki kellett járnia némi fizetés-emelést, ami nem volt könnyű, mert a szóban forgó kollégát a felső vezetőség finoman szólva nem bírta elviselni

a következő lépcsőben a kapitány vezető operatőrré nevezte ki és a Főszerkesztőséghez szerződtette azt a kollégát, aki már réges-régen dolgozott a Főszerkesztőség műsoraiban, de eladdig egy másik főszerkesztőség "állományában" volt (ezt a hülye idióta szocialista nagyvállalati rendszert máig sem sikerült levetkőzni az MTV-ben, nem véletlenül tart ott, ahol tart), és persze neki is megemelte a fizetését, amiért hiába könyörgött a szóban forgó operatőr évekig a kapitány elődeinél

külsősként dolgozott a Főszerkesztőségen egy okos, rendkívül szorgalmas, agilis felvételvezető lány - neki pedig kijárta a kapitány, hogy vegyék fel státuszba, nehogy kiöntsék a fürdővízzel együtt a gyereket is, vagyis: nehogy a külsősök leépítésekor őt is kirúgja valami barom a felső vezetőségből

akkor - hangsúlyozom: akkor! - ez a leány is nagyon hálás volt, olyan szavakkal köszönte meg a kapitánynak, hogy kiállt mellette, amelyekre visszaemlékezve ma is meghatódik és elpirul az öreg

teltek-múltak az évek, javarészt szakmai és emberi sikerek közepette - ezekről később még lesz szó, külön posztokban - mígnem egyszer az időközben elnökké avanzsáló hírigazgató posztjára régi-új ember érkezett, aki régebben már dolgozott az MTV-ben, de a Fidesz-éra beköszöntével kirúgták, hiszen mindig is a szocialista-liberális vonal embere volt

kezét dörzsölve tért vissza a "tetthelyre", az MTV-be, ahol régebben egyszerű szerkesztő volt, mostanra viszont a magán-szférában hírigazgatóvá képezte ki magát

érkezésekor azonnal egyértelművé tette, hogy leépítéseket akar végrehajtani, s az ő fennhatósága alá tartozó főszerkesztőktől ehhez maximális lojalitást, sőt együttműködést vár

az is világos volt az első percektől, hogy mindehhez milyen módszereket akar alkalmazni: akit el akarunk távolítani, annak a munkájában, szakmai-emberi magatartásában minél több hibát kell találni, minél több embert kell fegyelmivel kirúgni, hogy ne kelljen végkielégítést fizetni, vagy jóval kevesebbet, mint amennyi a cégnél töltött évek után járna

magyarán: Hírigazgató Úr elkezdte szakszerűen "csicskáztatni" a fennhatósága alá tartozó főszerkesztőket, akiknek többsége ezt lenyelte, javarészt egzisztenciális okokból, vagyis mert féltette az állását meg a fizetését

a kapitány világéletében utálta az ilyet, visszapofázott a hírigazgatónak, nem akarta engedni, hogy szétbombázzák a főszerkesztőséget, amelyet kurva kemény munkával építettek föl az embereivel, s nem akarta hagyni, hogy kirugdossák az embereit, brutálisan megnyirbálják a műsorai költségvetését, stb.

a legszebb az egészben, hogy amikor már látszott: kenyértörésre kerül sor a kapitány (főszerkesztő) és a hírigazgató között - a kapitány kulcsemberei, akik egykor (szóban) oly nagyon hálásak voltak, egy kurva szóval sem álltak mellé, sőt: képletesen szólva még a környékről is elmentek, nehogy a vitában rájuk is vetüljön némi vészjósló fény

a kapitány persze ezt sem hagyta szó nélkül, mire azt a - félénk - választ kapta, hogy értse meg az embereket, hiszen ők is az állásukat féltik... a csekkeket meg minden hónapban fizetni kell...

a kapitány megértette... elfogadni viszont sosem tudta... vette a kalapját, és otthagyta az MTV-t, amely majd' húsz éven át szó szerint az otthona volt, ahol felnőtt

a főszerkesztőséget hamarosan szétbombázták, ahogyan megjósolta, az emberek zömét kirugdosták, áthelyezték, megalázták...

egykori kollégái közül kettőt egy éven belül eltemettek...

a főszerkesztőség korábbi formájában megszűnt, a romokat pedig, amelyek a helyén maradtak, "megbízott" vezetők irányították, mindegyik maximum néhány hónapig, míg az elnök oda nem hozta egy haverját a TV2 korábbi szerkesztőségéből

az új főnök pedig hozta a saját sleppjét (a magyar média-folklór hagyományai szerint), és néhány régi ember kivételével mindenkit lecserélt

az általa felügyelt műsor (egy darab maradt) semmivel sem lett jobb, viszont legalább állandóan összevissza pakolgatják a műsorrendben, nehogy véletlenül a néző meg tudja szokni

mert az MTV mindenről szól, csak műsorról meg nézőről nem

a hálátlan kollégákat megtaposta az élet rendesen, azt is mondhatnánk: veri őket az Isten...

pedig a kapitány pont az ellenkezőjét akarta

van a kapitánynak egy mondása, mely szerint "nem várok hálát, de a hálátlanokat nem szeretem"

persze, amióta kicsit jobban ismeri a Bibliát, már másként gondol erre az egészre, hiszen - biztos nem pontosan idézem - Jézus is tíz beteget gyógyított meg egyszerre, mégis csak egyetlen egy köszönte meg közülük

hát mért pont a kapitánnyal történne ez másképp

azért mégis vannak a kapitánynak kedvenc hálátlanjai

ott van például az Amerikában élő magyar pár, most már házaspár, a kapitány egyik régebbi egyetemi tanítványa meg annak a pasija

a kapitány egy időben nagyon sokat járt New York-ba és nagyobb amerikai városokba, s valahányszor New York volt az irány, ez a volt tanítványa rendszeresen megkérte, hogy hozzon neki otthonról, Budapestről ezt-azt, hiszen ő meg a barátja már nemigen járhatott haza, csakis akkor, ha vállalta volna a veszélyt, hogy soha többé nem teheti be a lábát az Egyesült Államokba, mert ő is meg a barátja is úgynevezett "túltartózkodók", vagyis máig illegálisan tartózkodnak odakint

(édes-röhejes momentuma a történetnek, hogy ezek ketten azt várták az azóta már a magyarok számára is bevezetett vízum-mentes utazási lehetőségtől, hogy azzal egyidőben visszamenőleges "amnesztiát" kapnak a túltartózkodók, vagyis attól fogva szabadon járhatnak haza, minden el lesz felejtve - és mindezt diplomás, felnőtt emberek gondolták...)

nos, mint mondtam, számtalanszor kértek különböző szívességeket a kapitánytól, s ő megtette - például fuvarozta nekik a hazai kaját, olykor azon az áron, hogy a saját cuccai sem fértek el a bőröndben, vagy mondjuk túlsúlyt kellett fizetnie, stb

a szívességeket azzal akarták kompenzálni, ami nem került nekik pénzbe, vagyis hogy a kapitánynak - amíg odakint az összes papírjai elrendeződnek - szállást kínáltak a saját lakásukban

a kapitánynak többnyire volt saját szállása, de egyszer kénytelen volt igénybe venni a sokszor ajánlgatott segítséget

miközben ő, újságíróként a tudósítói munkáját végezte - a Lány gyakran beszélgetett vele (sokat volt otthon) s ugyanolyan gyakran panaszkodott a Fiúra, hogy ebből nem lesz hosszú életű kapcsolat, mert a Fiú alig van otthon, dolgozik vagy kocsmázik, vagy a hülye számítógépei érdeklik (informatikus a csávó), ő meg gyereket akarna, de egy ilyen faszival nem meri vállalni

amíg a kapitány kettejükkel egy fedél alatt tartózkodott, többször is volt "mosolyszünet" a Fiú és a Lány között, ilyenkor a kapitány volt mindkettejük "lelki szemetesládája", az ő véleményét kérték ki, tiszteletből és a tapasztaltsága okán

aztán fordult a kocka, a kapitány Brooklyn-ból Manhattan-be költözött, ráadásul kurva nagyot csalódott az ifjú párosban, mert egyik ismerősükről, egy erdélyi magyarról, akivel "üzletileg" összehozták a kapitányt, kiderült, hogy szélhámos kókler, és az sem igaz, amit kérdez, satöbbi - a kapitány pedig csekély 12 ezer dollárt bukott a dolgon, a pénz azóta is az ablakban

persze a kapitány sem hülye, a csaló szélhámos ismerőstől rövid úton búcsút vett, de azért még tett egy-két vaskos szemrehányást a Fiúnak és a Lánynak, hogy ekkora szarban hagyták a barátjukkal (akivel mellesleg azért barátkoznak, mert függenek tőle - ő ugyanis állampolgár, hiszen Erdélyből  menekült a forradalom idején, a mi párocskánk pedig máig illegális bevándorló, akinek nemhogy beteg-biztosítása, de egy szaros mobiltelefonja sem lehet, ha valaki, aki legálisan él kint, nem adja hozzá a nevét)

a kapitány és a kókler vitájában tehát - értelemszerűen - szélhámos barátjuk mellé álltak, s persze, hogy még nekik állt feljebb

utóbb még majdnem azt is kitalálták, hogy ha - netán - volt is a Fiú és a Lány közt "némi" konfliktus, az tulajdonképpen a kapitány "tanácsai" miatt volt, mert ők alapvetően mindig is rendben voltak egymással

azóta összeházasodtak és együtt próbáltak dacolni a kapitánnyal, aki persze annyira nem hülye, hogy ne küldte volna el őket a jó édesanyjukba, már csak a keresztény szeretet jegyében is, hálából...

az amerikai fiatalok mellett sok ilyen "kedvenc hálátlan" akad még a kapitány tarsolyában, mint például egykori tévés munkatársai, akik szó szerint az állásukat és napi betevő falatot is neki köszönhették, mégis hátat fordítottak, amikor a kapitánynak a főnökséggel akadt vitája, a többi között pont miattuk, az ő érdekükben

vagy ott van például a "Srác", aki szó szerint könyörgött néhány éve a kapitánynak, hogy adjon neki munkát, ő meg megsajnálta, és adott, majd egy hétig dolgoztatta, ami alatt a Srác reggeltől estig az épp véget ért szerelmét siratta (a barátnője azzal hajtotta el, hogy "nem férfi"), néhányszor le is kellett ordítani a haját, hogy dolgozzon már és ne sírjon, mint fürdős kurva, satöbbi... (közben persze az ímmel-ámmal végzett melóért a teljes ellátást megkapta)

most meg ennek a Srácnak - aki azóta is vergődik, munkája nemigen van, de mindenáron fel akarja magára hívni a figyelmet, például itt a NOL-on is) - követelései vannak a kapitánnyal szemben, akinek csak úgy mellesleg: lopja a szellemi termékét...

követelései, vazze

hálából

na de ezekről majd később, egy másik posztban

Jaj, úgy szeretem én a Március Tizenötödikét (lásd még: Idus)

Különösen azért szeretem, mert egy kisváros főterén lakom, s az ilyen nagy, nemzeti ünnepségeket mindig itt előttünk a téren rendezik

Ezzel még önmagában nem volna baj, sőt

Ha jó az idő, az ember szívesen kimegy a térre és meghallgatja

A baj csak az, hogy ilyenkor tiszteletre méltó hang-technikus kollégák a délelőtt 10-kor kezdődő rendezvényre már reggel 7-kor elkezdik basztatni a technikát („mikrofonpróba, egy, egy, egy , egy, egy…. " ismered, nem?), amivel nemhogy a téren, hanem az egész belvárosban mindenkit fölébresztenek, mer’ ünnep van, vazze

Tudom, szabad országban élünk, nyitva áll előttem is a lehetőség, hogy ne a főtéren lakjam, hanem mondjuk a vasútállomás mellett, ahol ilyenkor nem a térzenét kellene hallgatnom, ha akarom, ha nem – hanem… a vonatok zúgását

Azért is nagyon szeretem Március Tizenötödikét, mert méltán népszerű politikusaink ilyenkor még a szokásosnál is emeletesebb baromságokat bírnak mondani ünnepi beszédeikben

Tavaly például a Legnagyobb Ellenzéki Párt prominense egy olyan városban, amely köztudottan erősen kötődik Kossuth kultuszához, sikeresen előadta, hogy az ő szívéhez miért is Széchenyi áll közelebb (mintha bárkit is érdekelne) – már csak a pártfegyelem okán is, hiszen miért pont ebben ne lennénk megosztottak, s ha a kormánypártokhoz Kossuth szelleme áll közelebb, naná, hogy az ellenzékhez meg Széchenyi (a Hídember)

Az ünnep lényegét meg ezzel a lendülettel politikusaink ünnepélyesen leszarják

Idén – Istennek legyen hála! – az ünnep a kampány-időszakra esik, így aztán most csak (elvileg) párt-semleges arcok mondhatnak (elvileg) párt-semleges szövegeket

Estére meglátjuk, mi lesz ebből

Nem vagyok bizakodó

A kokárda-hiszti miatt is nagyon szeretem ezt az ünnepet, kifejezetten bírom például, amikor a gyerekemet – aki 14 éves létére teljesen önszántából, minden iskolai kényszer nélkül kimegy az ünnepségre – épp arra járó igazgatónője kérdőre vonja, miszerint: „hol a kokárdád, kislányom?”

Kokárda nélkül itt még a kocsmába se lehet bemenni Március 15-én, ez egy annyira hazafias lelkületű ország, hogy itt hallgatólagosan vagy kurva hangosan, de ki van jelentve, hogy „aki magyar (értsd: jobboldali), az kokárdát visel", éjjel-nappal, még a pizsamán is, meg a retyón ülve is

Arra azért kíváncsi lennék egyszer, hogy ha ezeknek az idiótáknak feltennéd a kérdést, miszerint „mi is az a Nemzet”, hányan tudnának egyáltalán egy értelmes mondatot kinyögni (alany, állítmány, tárgy, határozó, jelző, stb.), nemhogy a Nemzet fogalmát meghatározni

Ebből az egészből egyetlen dolog, ami jó: ez pedig a Tavasz meg a ragyogó napsütés…

Itt vidéken legalábbis az van, ragyogó napsütés, meg akkora szél, hogy én kérek elnézést

Most lenne jó a tengeren, ott nagy hasznát vennénk ennek a szélnek, vinné a hajót, mint a rosseb, napközben vitorlázhatnánk, este meg főzhetnénk és borozhatnánk nagyokat

De nem a tengeren vagyunk, hanem Idehaza, állítólag Itthon is lesz tavasz, ezt eddig még sem a Kormány, sem az Ellenzék nem cáfolta – igaz, nem is erősítette meg

Zsuzsi valamikor a tanítványom volt az egyik hazai egyetem kommunikáció szakán

nemrég vehette át kommunikáció- és magyar-szakos diplomáját

manapság nem túl nagy a konjunktúra a hazai kommunikációs és média-piacon, így aztán Zsuzsi "továbbtanul", és - kétszakos diplomával a zsebében - beiratkozott egy szakács-iskolába

mert érdekli a szakácsművészet, a gasztronómia, a "fine dining"

és mert mielőbb dolgozni akart

egykori és jelenlegi tanítványaim között vannak emberek, akiket tisztelek, nagyra tartok, csodálok

Zsuzsi is közéjük tartozik

Zsuzsi okos lány, tájékozott, művelt - és a diplomájával nem átallott "fizikai munkát" vállalni, addig is, amíg a médiában meg nem születik a lehetőség, hogy olyasmit dolgozzon, amit szeret, például valami gasztronómiai műsorban

esténként hullafáradtan esik az ágyba, de közben boldog is, mert amit elért, saját erőből érte el

meg akar felelni saját vágyainak, szülei elvárásainak, és szeretne büszke lenni saját magára

lehet is ... 

Péter januárban jött el hozzám azzal, hogy segítsek neki felkészülni a német alapfokú szóbeli nyelvvizsgájára

decemberben ugyanis megpróbálkozott az írásbelivel és a szóbelivel egyaránt - az írásbeli sikerült (rezgett a léc erősen), a szóbeliről viszont, mit szépítsük: kirúgták, mint macskát szarni

Péter speciális, egyéni felkészítést kért (különórák), különös tekintettel a hallás utáni szöveg-értés gyakorlására, mert az sikerült neki a legrosszabbul

mindenáron próbált valamiféle "garanciát" kapni arra nézvést, hogy a legközelebbi vizsga, amire már mi készítjük fel, sikerülni fog, merthogy apukája nem igazán szívesen finanszírozná még tudja Isten, hány alkalommal a nyelvvizsga díját

Péter egy huszonéves, tagbaszakadt nagyfiú, édesapja a Kisváros egyik legnagyobb vállalkozója, egy őrző-védő cég tulajdonosa, szóval van mit aprítani a tejbe, mégsem kényezteti halálra a gyereket...

azt mondta: "fiam, ha motorozni akarsz, keresd meg rá a pénzt - akár itt nálunk a cégnél..." szóval a gyerek, amikor épp nem iskolába jár, és nemzetközi szállítmányozást meg ilyeneket tanul - akkor apuka biztonsági cégének egyenruhájában "objektumokat" őriz... melózik, hogy legyen pénze nyelviskolára, meg esetlen néha - tényleg csak néha - elmenni valahová a haverokkal

Pétert és családját veri az Isten rendesen - Ő tudja miért... anyukájánál pár hete nyirokmirigy-rákot diagnosztizáltak, most valahol Budapesten kezelik, legjobb esetben is néhány éve van hátra az orvosok szerint...

Péter barátnője a minap sport-sérülést szenvedett, járni sem tud, hónapokig tart majd a felépülése, ráadásul depresszióba esett, gyakorlatilag egyetlen támasza maradt, aki nem más, mint Péter...

mindezek után a múlt héten a tagbaszakadt, két méter magas, elnyűhetetlen fából faragott fiatalember sírva hívott fel - máris kezdtem rettegni, hogy az anyjával van baj - mert meghalt a nagymamája... makkegészséges volt, senki sem számított rá

van az a pillanat, amikor a tanár is megremeg, egyik lábáról a másikra áll, nem tudja, mit is csináljon ilyenkor

bármilyen furcsa, a tanár is ember, s az ember ilyenkor legszívesebben együtt sírna a másikkal, de férfiak ugyebár ilyesmit nem csinálnak

maradtunk tehát abban, hogy a nyelvvizsgára koncentrálunk, merthogy az iskolában, ahová egyébként jár, az osztályfőnöke - bárki megérdezése nélkül - egyszerűen "beíratta" őt és tucatnyi társát a március 12-i (MAI) szóbeli nyelvvizsgára

ilyen iszonyú lelki terhek közepette Péter vállalta, hogy naponta 2 órát jár hozzánk, sőt az utóbbi napokban 2x2 órát, csak hogy végre sikerüljön

rengeteget foglalkoztunk vele, még arra is felkészítettük, hogyan öltözzön fel, mit mondjon, ha valami nem jut eszébe, hogyan oldja a vizsga okozta feszültséget

a minap egyszer arra a kérdésre, hogy tudott-e otthon készülni az órára (nálunk ez követelmény, nem hazudunk a diáknak, hogy enélkül is jól fel lehet készülni a vizsgára), s ő kapásból rávágta, hogy igen

pár perc alatt kiderült, hogy nem készült, s én - ma már bánom - kiakadtam, leordítottam a haját, hogy nem én fogok helyette vizsgázni, hanem ő maga, s nem nekem tanul, hanem saját magának, satöbbi - meg nincs olyan, hogy vállat vonunk és azt mondjuk: "ez van"

mit mondjak, amikor elment, nekem volt lelkifurdalásom, nem is akármilyen, legszívesebben bocsánatot kértem volna tőle

ám érdekes módon másnapra meglett az eredmény - a fiatalember, aki előző nap úgy távozott, mint kivert kutya, ezúttal büszkén újságolta, hogy most újra mindenből készült, bármit kérdeztem, nagyon igyekezett...

még tegnap is félve kérdezgette, hogy a százszor is elpróbált gyakorlatok, vajon mennek-e majd neki...

hittem benne

egyszerűen hittem benne, talán meg is szerettem az esetlen, mafla nagyfiút, meg is sajnáltam, mit tagadjam

úgy egy-két órával ezelőtt hívott fel azzal, hogy majd' 75%-os teljesítménnyel fényes győzelmet aratott a szóbeli nyelvvizsgán, ugyanott, ahonnan pár hónapja kirúgták

:)

régebben mindig leszedtük a karácsonyfát Vizkereszt napján vagy legfeljebb néhány nappal később (hamarabb soha)

vagyis, úgyszólván tiszteltük a hagyományt, ha nem is tartottuk magunkat szigorúan a vallási előírásokhoz

idén valahogy nem akarózott leszedni a díszeket, s kivinni a lakásból a fát - mintha csak ezzel is késleltetni tudnám az ünnep, vagy legalább az ünnepi hangulat elmúlását

mondhatnátok persze, hogy az ilyesmit egyszerűen lustaságnak hívják, de azt hiszem, nem

gyrekkorom óta mindig utáltam, ha vége lett valaminek, ami jó: kezdve attól, hogy a moziban egyszer csak véget ért a film - egészen odáig, hogy egy-egy ünnep alkalmával sehogy sem akartam megérteni, miért mennek el este a vendégek

tudom én, gyerekes dolog ez, hiszen minden valamire való tudomány, filozófia vagy vallás a folytonos megújulás fontosságát tanítja, hogy el kell tudni engedni a régit, s helyet adni az újnak: új évszakok, új ünnepek - ez a természet, s a hozzá igazodó élet rendje

nem csak tudom, hiszem is, hogy így van

ennek ellenére ezt a mostani Karácsonyt valahogy nagyon-nagyon nehéz volt elengedni

de muszáj

a reggelek még hidegek, de a tavasz szinte már bekopog az ablakon

ideje leszedni a fát, eltenni a díszeket a következő Karácsonyig

majd megsimogatjuk, amikor elköszönünk tőlük egy időre

előttünk, a Kisváros Főterén is büszkén állt a karácsonyfa jó sokáig, meg alatta a kedves kis betlehemi jászol - egyszer csak elvitték azokat is valamelyik este, észre se vettük

olyan csupasz lett utána a tér

felszorozza az emberben a hiányt

minden elmúlik egyszer: az ünnep, az élet, mi magunk - s ami még rosszabb, a szeretteink is

mintha csak a Jóisten küldte volna vigasztalásul - ragyog a nap, az emberek meg az utcán mosolyognak

ki érti ezt?

olvasom a hírekben, hogy a Hír TV-s Rákay Philip és nem kevésbé fideszes társai által tulajdonolt kommunikációs tanácsadó cégnek manapság elég jól megy

számos fideszes önkormányzat és helyi képviselő ugyanis százezrekért, sőt milliókért kér és kap tőlük média- és kommunikációs tanácsokat

nem akarnám elkeseríteni az amúgy messze földön híres magyar oknyomozó újságírás jeles képviselőit, akik épp most leplezték le ezt a világra szóló botrányt

ugyanakkor illő tisztelettel kérdezem: mi a helyzet a "Helyi Théma" című újsággal, hiszen még csak oknyomozni sem kell ahhoz, hogy róluk is tudjunk egyet s mást

a legnagyobb ellenzéki párt vezetői ugyanis már hónapokkal ezelőtt felhívták a fideszes önkormányzatok, illetve polgármesterek figyelmét, hogy - akár más, eddig is létező médiumok kárára - a jövőben illendő lesz aktívan (lóvéval, naná!) támogatni a Helyi Théma megjelenését, vagy legalább annak néhány oldalas helyi mutációját

a tartalom szerkesztését pedig ugyancsak ajánlatos a politikailag megbízható káderekre bízni - profi újságírásról itt nem sok szó esik, a lényeg, hogy talicskával tolják kifelé a zsetont az "együttműködő" önkormányzatok kasszájából

félreértés ne essék, ez még egy kisvárosban is azt jelenti, hogy mostantól a választásokig milliókkal kell tömködni a zsebeket Helyi Théma tulajdonosi körében, amely véletlenül - de csak véletlenül - igen hasonlít a Hír TV, meg a Magyar Nemzet, stb. tulajdonosi köréhez

Brutálka nem más, mint egy ifjú (harmincas évei elején járó), enyhén túlsúlyos hölgy, aki abban a tévhitben ringatja magát, hogy ő egy üzletasszony...

Brutálkát megismervén fogalmazódott meg bennem a - javarészt önmagamnak szóló - intelem, miszerint "hacsak teheted, ne köss üzletet túlsúlyos ifjú (vagy éltes) hölgyekkel!

különösen, ha férfi vagy...

mielőtt az összes túlsúlyos ifjú (vagy éltes) hölgy megkövezne, ami így sincs kizárva, néhány szó arról, hogy miért...

Brutálkával az üzleti életben mindössze 3 probléma van: 1. túlsúlyos, 2. ifjú, 3. és hölgy

asszem az ilyenre mondják, hogy halmozottan hátrányos helyzetű, vagy hogy bőven, sőt többszörösen is van oka kisebbségi komplexusra

1. túlsúlyos hölgyeknek szinte mindig, mindenkivel szemben van kisebbségi komplexusuk, leginkább azt mondhatnánk, hogy a világra haragszanak, amiért nincs tökéletes testük, mint a világhírű modelleknek - és persze ezért (kimondva vagy kimondatlanul) mindenki mást hibáztatnak, csakis magukat nem

2. egy fiatal ember az üzleti életben akkor is előnytelenebb helyzetből "rajtol", mint az idősebbek (mondjuk közép-korúak), ha a megjelenése maga a tökély - ahhoz, hogy valakit ebben a világban komolyan vegyenek, kicsit több kell, mint a tökéletes külső

3. ha mindennek tetejébe ráadásul hölgyről van szó, jó esélye van arra, hogy zsenge ifjú kora és nem feltétlenül előnyös külseje miatt - finoman szólva nem feltétlenül nyílnak meg előtte a magasabb körök kapui, nem feltétlenül ő kapja a finomabb falatokat azoknál az asztaloknál, ahol egy-egy nagyobb üzlet köttetik

Brutálka nemrég - egy csókosa révén - megcsípte egy nagyobb állami megbízás (uniós pénz, figyelj!) egy testesebb részét, de menet közben kiderült, hogy nincs mögötte valódi cég, valódi szürkeállomány, amely végre is tudja hajtani az elnyert megbízást

ehhez keresett magának kétségbeesetten "alvállalkozókat" - akik valóban rendelkeznek a megfelelő "apparátussal", vagyis olyan munkatársakkal, akik nem csak lobbizni tudnak...

mindaddig, amíg meg kellett nyerni az ügynek a valódi potenciállal rendelkező "alvállalkozókat" (maradjunk most már ennél a szónál), addig Brutálka intenzíven nyalta a seggét az illető cégek vezetőinek...

hogy mi lett később?

kiderül a következő részből...

 

ha lehet, a jövőben ne nagyon mondja nekem senki Magyarországon, hogy az emberek itten nagyon szeretnének dolgozni, de hát, sajnos, a válság miatt nincsen munka jelentem: van munka, legalábbis sokkal több munkát kellene és lehetne elvégezni, mint amennyit hajlandók vagyunk mindjárt mondok is egy személyes példát, és bátran lehet engem azzal vádolni, hogy általánosítok egyetlen, vagy esetleg néhány példa alapján vádak ide vagy oda, amit most leírok - sajnos - kurvára jellemző a mi kis országunkra: pénzt akarunk mi, nem pedig dolgozni hála Istennek abban a helyzetben vagyok, hogy munkát kínálhatok (és adhatok is) embereknek, a minap például azt a "feladatot" kaptam (magamtól), hogy keressek angol szakos nyelvtanárt Gyömrőre, egy vállalati nyelvtanfolyamhoz heti 4 munkanapon kell angolt tanítani, javarészt tök kezdőknek, reggel 7-től délután 3-ig - meglehetősen jó pénzért munkatársam, akinek ezúton is igen hálás vagyok, igen sokat melózott (HR-kutatást végzett) a neten, hogy megtalálja nekem a megfelelő embereket felhívtam vagy egy tucatot, inkább többet, s az egyiknél ledobta az agyam a szíjat, de rendesen a szóban forgó hölgy 8-10 éve jött át Erdélyből (!), a Babes-Bolyai Egyetemen szerezte az angoltanári diplomáját, hirdeti magát a neten, hogy munkát keres, merthogy nemigen tud megélni egyébként... mint mondtam, munkát és jó pénzt kínáltunk neki, az előbbi vázolt munkabeosztásból látható, hogy nem kell megszakadni, nem gályázásról van szó a szóban forgó hölgy ráadásul konkrétan ugyanabban az utcában lakik, ahol a munkavégzés helye is található, vagyis legalább 100 métert kellene (kellett volna) gyalogolnia - így hát közlekedési és más "költségekről" ugye nemigen beszélhetünk meghallgatván az ajánlatunkat, azt mondja: majd átgondolja - de ha lehet, én hívjam vissza, mert kimenő hívásokra nincs lóvé a feltöltő kártyás telefonján visszahívom a "gondolkodási idő" leteltével, s ő azt találja mondani, hogy elvileg (figyeled? ELVILEG!) tetszik az ajánlat, a pénz is igen jól hangzik - csak hát... "sokat kell dolgozni " ezért a pénzért... hát: NO COMMENT... vagy tudod mit? mégis van komment: igen, vazze, dolgozni kell, és ha ráérek, majd sajnálom szegény honfitársamat, akit ezzel hozzáállással nem tart el az állam - meló nélkül, mert az neki sok...

van az a pilanat, amikor az ember zsebében kinyílik, de nagyon...

van az a pillanat, amikor az emberek, aiknek kábé másfél évtizede segtesz önzetlenül, leverik a lécet, de nagyon alaposan...

van az a pillanat, amikor ezt a sok, abszolút nem szarkeverő, jóindulatú, kulturált, jó szándéhú embert úgy basznád pofán, hogy lehetőleg Jemenig (nem tom, mér pont addig, de addig) repüljenek...

van az a pillanat, amikor NEM tudod, mert NEM lehet visszafojtani indulatod...

van, amikor nem is kell, sőt nem is szabad...

mert a visszafojtott indulat odabent többet árt, mint a pillanat alatt kiadott, s aztán elfelejtett düh...

add ki magadból!

ordíts egy jó nagyot!

vágd pofán! (meggyőződéses pacifista, konfliktus-kerülő, béketűrő barátom mondta az imént)

mondd neki: rohadj meg, kedves! és légy boldog mindazzal, amit tizenhárom (!!!) éven át INGYEN kaptál tőlünk, ajándékba!

szégyen az ostobaságod, szégyen az, hogy egyáltalán lézetel!

Isten óvjon s tegyen jobb emberré...

 

 

baromi gyorsan szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy NEM közéleti kérdésekhez fogok itten mostan hozzászólni, amire sok-sok honfitársam és blogger-kollégám állandó zsigeri késztetést érez

egyébként is az a tény, hogy politológiát (is) tanultam, kábé arra volt jó, hogy űberfaszán megutáljam a politikát úgy, ahogy van (mármint ahogy itt nálunk van, a mi kis országunkban) és kiábránduljak az összes politikusból, színre és szagra vaó tekintet nélkül

meg még arra is jó volt a politika-tudomány tanulmányozása, hogy egyre inkább a bölcs kocsma-filozófusokkal értsek egyet, akik szerint minden politikus hazudik és csak a hatalom meg a lóvé érdekli

szóval nem kívánok senkit "közéleti blogbejegyzéssel" fárasztani, van abból itt bőven elég

kicsit inkább panaszkodni szeretnék - hátha ez sem érdekel majd senkit

alapvetően olyan srác vagyok, aki nagyon szeret és tud is dolgozni, sokat dolgozni, és szeret másoknak segíteni

bohócnak már öreg vagyok, tehát jótett helyébe nem várok jót, a segítségért nem várok hálát - de a hálátlanságot, azt utálom piszkosul, különösen, ha pont azok hálátlanok, akiket a legjobban szeretek

napi 14-15 óra meló után pedig még az ingerküszöböm is máshová helyeződik, mint a "normális" embereknek, sőt néha meg is rezeg kissé az a küszöb, horribile dictu olykor el is küldöm anyukájába azt, aki kiakaszt, és mélységesen leszarom, hogy mit gondol az illető minderről

csakhát, az ember a közeli hozzátartozójával nem teszi ezt, még akkor sem, ha néha megérdemelné, s még akkor sem, ha pontosan lehet tudni, hogy az illető - igen okosan - kihasználja, hogy az iránta táplált érzelmeink mintegy gúzsba kötik a kezünket-lábunkat

hogy tudniillik pont azért nem küldjük őt a picsába, mert szeretjük, és nem akarjuk megbántani, ő pedig pontosan tudja, hogy így fogunk cselekedni, merthogy ilyen kiszámítható természetünk van, a rosseb egye meg

kérdezem én, hogy akkor mit tehet az ember fia ilyen helyzetben...? mi itten a megoldás?

berúgni (alias "bebaszcsizni", Kiss Ádám után szabadon), mint ökör? kimenni a szabadba, oszt kiüvölteni magunkból az idegességet, netán fájdalmat? lértehozni egy "dühöngő" szobát az irodánkban, mint valamelyik távolkeleti jófej országban, ahol a szétcsúszott idegzetű melósok leköpködhetik a főnök képét, vagy seggbe rúghatják az idióta kolléga élethű viaszmásolatát - hogy azután "megnyugodva" visszatérjenek a munkához?

mit tehet az ember fia, ha emberből van (legalább próbál abból lenni), amikor pont az tesz keresztbe neki, akit szeret? mit tehet az ember fia, hogy hívő létére ne érezze úgy: magára maradt...?

már hallom is a beszólásokat, miszerint " te csak kussolj, mindened megvan, másoknak sokkal tobb bajuk van, sokkal szarabbul élnek, te meg itt vinnyogsz, inkább örülj, hogy lyuk van seggeden!"

örülök

de tényleg

tudom becsülni, amit kaptam az Élettől - nagyon tudom

de közben azért fáj

piszkosul tud fájni

és eddig mindig csak az idő gyógyította be a sebeket

az  Idő

 

nem kell mindig megszólalni

nem kell mindig megmutatni

ha legalább esély van arra, hogy valakit érdekel - majd akkor

és akkor sem biztos

nem kell mindig írásban levezetni, ha nem jött össze valami, vagy valaki - egy pasi, egy nő, egy dugás vagy egy intellektuális kaland

nem kell mindig írni ahhoz, hogy a nő vagy a férfi, akinek nemet mondtunk, legalább így, ebben a formában kapjon valami elismerést, mert azért "maradjunk barátok"

nem kell mindig...

ez így nem irodalom

viszont nem is szociális gondozó

ez egy olyan izé...

internetes napló

NAPLÓ!

 

Bandi bácsi sosem volt egy angyal - annyira nem, hogy nagyon...

világéletében nagy csibész volt leginkább, szerette a piát meg a helyet, ahol azt adják: a kocsmahivatalt

régebben egyazon utcában laktunk, így hát nem ritkán voltam szem- és fültanúja, amint Bandi bá' gyütt hazafele a kocsmából, nem igazán szomjasan, de legalább kurva hangosan énekelve, hogy aszongya "Csak egy kislány van a világon", vagy valamely hasonlóan örökbecsű népies műdalt

az a fajta volt Bandi bá', aki mindig vidámra itta magát, majd pedig félholtra - nem egyszer fordult elő, hogy az útmenti árokban aludt (nem volt benne víz), pedig már csak pár méter választotta volna el az édes otthonától

szerencsére ilyenkor mindig nyár volt, s Bandi bácsi nem fagyott meg, nem lett neki semmi baja - a környékbeli népek, és általában mindenki, aki ismerte, leginkább azon csodálkozott: miféle földöntúli hatalom óvta őt ilyen kitartóan, és miért

szegény Bandi bácsi sok mindent megélt, verte az Isten rendesen őt is meg a családját is: a házassága tönkrement, hamar megözvegyült, már a lánya is vagy kétszer elvált, megszakad a melóban, pedig az egészsége is megrogyott, nagylányairól viszont gondoskodni kell - az életük egy nagy csődtömeg, úgy, ahogy van

Bandi bá' muszájból mostanában - nyugdíj mellett - is dolgozgatott ezt-azt, kőműveseknek segített, vagy kertet rendezgetett, mikor mit talált, s ilyenkor jól érezte magát, mert volt értelme annak, hogy reggel fölkelt

öregkorára "megkomolyodott", kevesebbet járt a kocsmába, s akkor is viszonylag mértékkel ivott - lóvéja sem volt sok, meg már nem is bírta az italt, két pohár bortól totál kész volt az öreg

mindezekkel együtt azért néha még ellátogatott a "hivatalba", meginni azt a kötelező két decit, találkozni a régi haverokkal, akiket mostanában már elég hézagosan ismert föl

alig két hete beszélgettem vele utoljára, felidéztük a régi időket, amikor még egy utcában laktunk, meghatódott, hogy a gyerekei-unokái felől érdeklődtem

a minap, midőn betértem a kocsmába, a csapos - néhány állandó "bútordarab" társaságában épp azon kesergett, hogy a "hullunk, mint a legyek", vagyis a törzsvendégek egyre-másra szenderülnek jobblétre, s példaként így szólt: "a Bandi is most halt meg..."

Bandi bácsi tehát nem jön többet, nem ücsörög a sarokban a két deci bora mellett, nem beszélget a haverokkal, s már nem is próbálja felismerni őket, nem tántorog haza estefelé, s főleg nem énekel útközben

a legszarabb az egészben, hogy a csapos mondata csak úgy koppant a kövezeten, senki egy szót nem szólt az ügyhöz, pedig Bandi bácsit mindenki ismerte, sőt még kedvelte is - hiszen leginkább a légynek sem ártott

régebben ilyenkor, ha meghalt valaki, akit közelről ismertünk, legalább egy-két hozzászólás elhangzott volna, mondjuk arról, hogy milyen nagy franc volt az öreg, vagy egy-két anekdota az árokban alvásról, meg arról, hogy Bandi bácsinak hatvan-egynéhány év kellett a "megkomolyodáshoz"

de most semmi

részvétlen seggfejek lettünk, akiket TÉNYLEG csak saját magunk érdekel, a saját ügyes-bajos dolgaink, és mindenek fölött leginkább a saját hasznunk

na és milyen hasznunk származik abból, ha pár szóban megemlékezünk egy öreg csibészről, akit netán még kedveltünk is a magunk módján? hát persze, hogy semmi...

nem erről szól az életünk, nem erről szólunk mi magunk...

akkor igyuk meg, amit kikértünk, oszt húzzunk a francba haza!

 

 

odakinn a madarak dalolnak, behallatszik, mert nyitva van az ablak, így hétfő délután, amikor a nyelviskolában rendkívüli "pót-órát" tartunk - itt, Budapest környéki kisvárosban

van néhány lelkes hallgatónk, aki - hazai- nemzetközi válság, vagy mi a fityfasz elől menekülve - külföldre menne dolgozni, csak éppen a nyelvet nem beszéli hozzá, viszont nagyon akarja

itt van például Anikó, aki lehúzott itthon majd' 40 évet, egy rakás iskolával és "biztos" munkahellyel a háta mögött ... ő mégis azt mondja: menni akar... inkább a férjét meg a felnőtt fiait is itthon hagyná... új életet akar... külföldön...

az a röhej, hogy egyrészt elborzaszt ez a közöny - másrészt kurvára meg tudom érteni... és az egyetlen, amit tehetek, hogy segiítek neki...

hadd menjen, ha menni akar...

férjet, gyerekeket, itthoni viszonyokat, napi 18 óra melót hátrahagyva - hadd meenjen...

ki tudja, lesz-e még lehetősége valaha...

akkor meg hadd menjen...

talán ez az utolsó esélye arra, hogy visszakapja emberi-anyai-női méltóságát - ha már itthon nem adatott meg...

anyák napja körül - amelyet mi férfiak olyan konkrétan balfasz módon kezelünk általában - ennyit minimum el kellett mondani... asszem...

tiszteletem, Hölgyeim!

van egy "kedvenc" figurám itt a kisvárosban, nem igazán szívesen írok róla, de annyira nagyon jellemző ránk magyarokra ez a figura, meg aztán eszembe jutott így, a Görgy-nap kapcsán (hogy mért pont ő jut eszembe, a Jóisten tudja)

Gyuri (nem fogom kisbetűvel írni a nevét csak azért, mert amúgy egy görény az illető) nagyvállakozó a kisvárosban, van egy jól menő cége, amely nem csak helyben, hanem országosan is tevékenykedik, állítólag elég sikeresen, nem ellenőriztem

emellett van egy kisebb galériája, amelyben úgymond "fiatal képzőművészeket karol fel", javarészt a határon túlról, az ő magyarázata szerint azért, mert segíteni akar a külhonban rekedt magyar testvéreken - a "rossz nyelvek" szerint viszont azért, mert az ő műveiket tudja olcsón beszerezni és drágán eladni

én persze nem hiszek a rossz nyelveknek, meg ezzel a kapitalista olcsón veszem, drágán adom tempóval sincsen alapjában véve semmi bajom - csak ha leöntik hazafias mázzal, miszerint segítség a határon túli magyaroknak, azt nagyon utálom

márpedig a Gyuri sajnos ilyen, ezt onnan tudom, hogy amikor még szóba álltam vele, gyakran mondott ilyeneket, hogy "Erdélyországba" látogat sűrűn, emellett támogatja az ő pénzéből a helyi gimnázium leánykarának utazásait és és fellépéseit is "Erdélyországban"

milyen szép dolog ez egy vállalkozótól, hogy így adakozik az ő pénzéből, jótékony célokra, hogy nem csak a képzőművészeket, hanem a kórus-mozgalmat is segíti, meg hát hogy ennyit fáradozik a szétszakított nemzet-test (legalábbis kulturális) újra egyesítésén - gondolhatnánk mi ezt a Gyuriról, ha nem tudnánk a frankót

mert hát azért a Gyuri enyhe alkoholos befolyásoltság alatt korábban már elismerte, sőt a "haverok" előtt, kisebb tivornyák alkalmával szívesen dicsekedett is azzal, hogy valójában kurvázni jár ő Erdélyországba, bizony jól tetszik látni, amit írok

hogy ne írjam hosszan körül: kuplerájokat keres fel Gyuri odaát (is) előszeretettel, az Európa-szerte oly népszerű román és magyar konzumhölgyek kolléganőit, mert ez a fajta szolgáltatás ott még jóval olcsóbb - s ott piheni ki a mérhetetlen fáradtságot, amelyet fontos és felelősségteljes munkája végzése, valamint a hazafias érzelmek átélése közben szerez

hát ő jutott eszembe György napján, Gyuri barátunk, aki idehaza szent életű, filantróp vállalkozó - odaát meg a kielégíthetetlen magyar csődört játssza, és annyira hazafi és népben-nemzetben gondolkodó, hogy még nagy természetét is a határon túli magyar (és nem magyar) lányokkal osztja meg